Királyság
Törvényszerű, hogy rendszerint abból van a legkevesebb, amit a legtöbbet emlegetnek. Ahol valami végképp hiányzik, értelemszerűen inflálódik az illető fogalom.
Ugye a piacon is akkor kezdődik az infláció, amikor eltűnőben a pénz értéke.
Különösen igaz ez politikai értelemben. Skandináviában nem szokás politikai stabilitásról beszélni naphosszat — mert az van, és kész. Magyarországon viszont megszokott dolog náciveszéllyel, nacionalista szélsőséggel riogatni: mert az meg nincs.
A legjobb azonban mégiscsak a monarchia kérdése. Valódi, Isten kegyelméből uralkodó Királyból elég kevés van errefelé, pedig igény valóban lenne rá. Nemcsak Magyarországról beszélek — nekünk legalább kijutott 56 koronás fő —, hanem általában a térségről.
Nyilván az sem lehet véletlen, hogy Kis-Magyarországon úton-útfélen hallani az utcai beszédben a „király” jelzőt, mint az infantilis elégedettség szinonimáját. Ami nincs, az értékét vesztve, közszájon forog.
Erről jut eszembe, hogy ha valaki nálam jobban ismeri a szlovák hétköznapi szlenget, (szub)kultúrát — és ebben semmi kunszt nem lenne, én ebben analfabéta vagyok —, járja körül még ezt a témát, úgy érzem, a fentebbiek jegyében alighanem imádhatják a királyságot tót barátaink. Hiszen ha valahonnan, tőlük aztán végképp és végérvényesen hiányzik még a saját királyság ötletének az árnyéka is.
Na de az igazi „királyság” most is, ebben az esetben is, mégiscsak Romániában van. Romániának még az a néhány Hohenzollern-királya is elég mulatságos volt, politikai szereplésük valahová az operett és a bábszínház közé helyezi érdemeiket — de most nem róluk van szó.
Romániában jelenleg annyi a megkoronázott, felkent és kikiáltott király, mint boldogabb időben az angolszászoknál a kora középkorban.
Példának okáért mindjárt ott van őfelsége, I. Cioaba király, „minden cigányok királya”, aki Nagyszebenben székel többnyire. Épp a minap küldött Madonnának egy 24 karátos nagy aranyplecsnit, köszönetképpen, amiért az bukaresti koncertjén kifütyültette magát.
Na de mielőtt meghatódnánk e szuveréntől, gyorsan jegyezzük meg, hogy a minden cigányok királya mellett saját császáruk is van a romániai cigányoknak, mégpedig I. Iulian személyében. Iulian császár igencsak derék roma embernek tűnik, igazi reneszánsz alkat, aki távdiplomázott (hogyan másként?), roma nyelvből doktorált (miből másból?), van legalább 130 kg, és hobbija a fegyvergyűjtés (szablyák, pisztolyok, puskák: mi más?).
De mivel három a roma igazság is, nemcsak a magyar, azonnal felütötte fejét a romák nemzetközi királya, bizonyos Ilie Tortica, aki nem gatyázott sokat, hanem Curtea de Argesen, a hajdani moldvai fejedelmek szakrális helyén koronáztatta meg magát ortodox papokkal. Ilyenkor láthatjuk, nemcsak minket ver a balsors két kézzel, azért a románokról sem feledkezik meg. Uralkodása nem volt hosszas, néhány köztörvényes családi ügy után sajnálatos módon elhalálozott, őt állítólag fia(?), Dan követte a trónon, na de erről többet nem tudok, és nem is óhajtok tudni.
És ha ez még nem lenne elég, hát jó ideje tartja izgalomban a romániai társadalom meghatározó részét, hogy ki lesz a „manele” műfaj új királya: Gută, avagy a trónkövetelő Florin Salam. Televíziós, internetes, nyomtatott sajtós szavazások, sms-ek, háttéralkuk, lemezeladások, talkshow-k, és kitudjamiféle suskusok döntik el ezt a cseppet sem elhanyagolható kérdést, izgulhatunk ezerrel.
Csoda-e hát, ha Romániában ma, amikor a monarchia kérdése kerül szóba, az emberek vidáman bólogatnak, és senkinek semmi ellenvetése nincs, ezért hát teljesen egyértelmű, tiszta és világos, hogy itt soha nem lesz többé Román Királyság, amivel történetesen egyet is értek.
Ugye a piacon is akkor kezdődik az infláció, amikor eltűnőben a pénz értéke.
Különösen igaz ez politikai értelemben. Skandináviában nem szokás politikai stabilitásról beszélni naphosszat — mert az van, és kész. Magyarországon viszont megszokott dolog náciveszéllyel, nacionalista szélsőséggel riogatni: mert az meg nincs.
A legjobb azonban mégiscsak a monarchia kérdése. Valódi, Isten kegyelméből uralkodó Királyból elég kevés van errefelé, pedig igény valóban lenne rá. Nemcsak Magyarországról beszélek — nekünk legalább kijutott 56 koronás fő —, hanem általában a térségről.
Nyilván az sem lehet véletlen, hogy Kis-Magyarországon úton-útfélen hallani az utcai beszédben a „király” jelzőt, mint az infantilis elégedettség szinonimáját. Ami nincs, az értékét vesztve, közszájon forog.
Erről jut eszembe, hogy ha valaki nálam jobban ismeri a szlovák hétköznapi szlenget, (szub)kultúrát — és ebben semmi kunszt nem lenne, én ebben analfabéta vagyok —, járja körül még ezt a témát, úgy érzem, a fentebbiek jegyében alighanem imádhatják a királyságot tót barátaink. Hiszen ha valahonnan, tőlük aztán végképp és végérvényesen hiányzik még a saját királyság ötletének az árnyéka is.
Na de az igazi „királyság” most is, ebben az esetben is, mégiscsak Romániában van. Romániának még az a néhány Hohenzollern-királya is elég mulatságos volt, politikai szereplésük valahová az operett és a bábszínház közé helyezi érdemeiket — de most nem róluk van szó.
Romániában jelenleg annyi a megkoronázott, felkent és kikiáltott király, mint boldogabb időben az angolszászoknál a kora középkorban.
Példának okáért mindjárt ott van őfelsége, I. Cioaba király, „minden cigányok királya”, aki Nagyszebenben székel többnyire. Épp a minap küldött Madonnának egy 24 karátos nagy aranyplecsnit, köszönetképpen, amiért az bukaresti koncertjén kifütyültette magát.
Na de mielőtt meghatódnánk e szuveréntől, gyorsan jegyezzük meg, hogy a minden cigányok királya mellett saját császáruk is van a romániai cigányoknak, mégpedig I. Iulian személyében. Iulian császár igencsak derék roma embernek tűnik, igazi reneszánsz alkat, aki távdiplomázott (hogyan másként?), roma nyelvből doktorált (miből másból?), van legalább 130 kg, és hobbija a fegyvergyűjtés (szablyák, pisztolyok, puskák: mi más?).
De mivel három a roma igazság is, nemcsak a magyar, azonnal felütötte fejét a romák nemzetközi királya, bizonyos Ilie Tortica, aki nem gatyázott sokat, hanem Curtea de Argesen, a hajdani moldvai fejedelmek szakrális helyén koronáztatta meg magát ortodox papokkal. Ilyenkor láthatjuk, nemcsak minket ver a balsors két kézzel, azért a románokról sem feledkezik meg. Uralkodása nem volt hosszas, néhány köztörvényes családi ügy után sajnálatos módon elhalálozott, őt állítólag fia(?), Dan követte a trónon, na de erről többet nem tudok, és nem is óhajtok tudni.
És ha ez még nem lenne elég, hát jó ideje tartja izgalomban a romániai társadalom meghatározó részét, hogy ki lesz a „manele” műfaj új királya: Gută, avagy a trónkövetelő Florin Salam. Televíziós, internetes, nyomtatott sajtós szavazások, sms-ek, háttéralkuk, lemezeladások, talkshow-k, és kitudjamiféle suskusok döntik el ezt a cseppet sem elhanyagolható kérdést, izgulhatunk ezerrel.
Csoda-e hát, ha Romániában ma, amikor a monarchia kérdése kerül szóba, az emberek vidáman bólogatnak, és senkinek semmi ellenvetése nincs, ezért hát teljesen egyértelmű, tiszta és világos, hogy itt soha nem lesz többé Román Királyság, amivel történetesen egyet is értek.
