Ha a hollywoodi propagandagépezet ármánykodásától kábán meglátnak a könyvesboltban egy 2012 című kötetet, borítóján egy éppen felrobbanó piramissal, vigyázzanak vele, mert semmi köze az azonos című filmhez. Ha csak annyi nem, hogy mindkettő ugyanazt a hamarosan bekövetkező eseményt írja le, nevezetesen a 2012-es, a maják által réges-rég megjövendölt világvégét. Eddig a hasonlóság.

De míg a film a katasztrófaműfaj megszokott meteoritjait és özönvizeit felvonultató egyszerű armageddonreiteráció, a könyv, Whitley Strieber eredetileg 2007-ben, de magyarul csak most kiadott műve az emberi lélek legmélyebb rétegeiben búvárkodó, örök igazságokat bátran felmutató, keresztény gyökerű sci-fi-horror. Ahogy azt a borítón nem feltüntetett teljes címe is jelzi: 2012 – Háború a lelkekért. Félelmetesnek félelmetes. Agnus Dei, miserere nobis!

Lélekfosztottak vs. hüllőlények

2012-t írunk tehát. Martin Winters sztárrégész tudományos céllal megfúrja a gízai nagy piramist, mire az fogja magát, és felrobban, majd téglatestté, illetve óriási lencsévé alakul. Ugyanez történik a világ tizenhárom másik híres régészeti leletével: a Szent kör, más néven a Nagy kör mentén a Húsvét-szigetek, Perszepolisz, Petra, Nazca és a többi történelmi szájt mind lencsévé alakulnak, és gonosz fényjelenségeket bocsátanak ki magukból, elpusztítandó az emberi civilizációt. Az amerikai elnök szerencsére hamar rájön, micsoda veszély leselkedik a világra, és rámegy atommal az anomáliára, de hiába – csak azt éri el, hogy a fények, amelyek valójában hüllőlények, még nagyobb dühvel támadnak az emberekre, és jól kiszívják a lelküket. A lélekfosztott emberek elállatiasodnak, olyannyira, hogy saját szeretteiket sem ismerik meg, és hosszú, tömött sorokban elindulnak észak felé, hogy a gyíkok rabszolgáinak álljanak.

A helyzetet bonyolítja, hogy a szerencsétlen lélekfosztottak és a gonosz gyíklények párhuzamos univerzumban mozognak, amit az különböztet meg a miénktől, hogy ott a McDonald's emblémája smaragdzöld, Oroszországban cár, Japánban császár uralkodik, az amerikai elnök meg olyan hülye, hogy még azt sem tudja, rendelkezik-e az USA hidrogénbombával, vagy sem.

Az elbeszélés nehézségei

Az innenső párhuzamos univerzumban él és alkot Wylie Dale író – gyaníthatóan a szerző, Whitley Strieber alteregója –, aki eszeveszett iramban ömleszti regénybe a másik dimenzió történéseit, egészen addig, amíg rá nem jön: az eseményeket ő maga alakítja azzal, hogy leírja őket. Amikor azonban le akarja törölni gépéről a regényt, pontosabban a 2012 nevű fájlt, az nem hagyja magát. Az író baltával szétveri a laptopot, és vesz egy újat. De azon már eleve rajta van a 2012 nevű fájl, úgyhogy nincs mit tennie, írja tovább a regényt, immár hűséges Corona márkájú írógépén.

Nem értik? Ne csodálkozzanak. Ha mindenképpen referenciákba, irodalmi előképekbe szeretnének kapaszkodni, képzeljék el, hogy Lőrinc L. Leslie és Eric von Nemere együtt elutaznak Mongóliába, jól berúgnak egy hordó erjesztett szamártejtől, majd elhatározzák, hogy ott helyben újraírják Bret Easton Ellis Holdparkját, csak a biztonság kedvéért raknak bele néhány gyíklényt, hogy jobban üssön.

Ebből az együttműködésből pontosan olyan mű születne, mint a 2012, azzal a kiegészítéssel, hogy Strieber regényéből szinte kicsordul a szenvedés; mindenki szenved, patakokban folynak a könnyek, szorul a szív, a torok meg a segg összefele, gyerekek és asszonyok rabolódnak el, és a könnypatakoknak csak néha szabnak gátat az önreflexív futamok az elbeszélés nehézségeivel küzdő szerzőtől, akit egyébként nemcsak saját pszichiátere és saját felesége, de még saját maga is komplett őrültnek tart. Hogy okkal vagy anélkül, az a tárgyalt opus szempontjából szinte mindegy is.

Dona nobis pacem
 

Juhász Viktor magyar fordítása korrekt, bár feltűnő, hogy a szereplők hajlamosak folyton olyanokat mondani, hogy „a mindenségit”, „a pokolba is”, meg „az ég szerelmére”, ami csodás olvasmányélményeket idéz, hiszen így utoljára talán Sam Hawkins beszélt Old Shatterhanddel, amikor rájött, hogy a kajovák tőrbe csalták őket, és csak egy pontosan időzített ellenpréritűzzel menekülhetnek meg a csapdából, a pokolba is! Az viszont feltétlenül Sam Hawkins javára írandó, hogy ő soha nem operált latin nyelvű bibliai idézetekkel.

Az első néhány oldal alapján a 2012 lehetne akár olvasható regény is. Az építőelemek meglennének hozzá, mert van benne egy kis frigyládás, vallásos eredetű borzongás, egy kis harmadik típusú találkozásos misztikum, egy kis politikai ármány, sőt gyerek is, nő is, meg némi dugás is. Egy ideig lehet benne reménykedni, hogy minden jóra fordul, ha nem is az emberiség, legalább a narratív koherencia szempontjából.

De ha az olvasó eljut addig a pontig, amikor Al North amerikai főtisztnek az ufók egyszerre dugnak le egy csövet a torkán és egyet fel a végbelén, akkor végleg elszakad benne valami. Strieber korábbi érdemeit látatlanban elismerve ez se nem sci-fi, se nem horror, ez egy zavaros, beteges, ócska szar. Óvakodjanak tőle, mint a seggszondától.